Rólunk

Szüleim - az anyai nagymama "utasítására" - a 80-as évek elején vásároltak földterületet, amire nagy nehézségek árán telepítették a család első szőlőjét. Az ott megtermelt bor értékesítéshez kevés volt, családi fogyasztásra pedig sok.

A családunk birtokviszonyait egyengető anyai nagymama a rendszerváltáskor a saját szőlőjét is rám hagyományozta, amit azóta is nagy becsben tartok.

A rendszerváltáskor zajló árverésen szüleimmel közösen vásároltunk 1 hektár szőlőt. Ez volt az a pont, ahol megfogalmazódott bennem a családi pincészet létrehozása.

2002-ben ismét földterületeket vásároltunk, valamint  4,5 hektár szőlőt telepítettünk a fajtaválaszték bővítése céljából.  Így duzzadt szép lassan a birtok 7,5 hektárra az idő közben megvásárolt területekkel együtt. 2012 tavaszán újabb fajták telepítésével a szőlőbirtok nagysága elérte a 11 hektárt. 2016-ra újabb földbérletek segítségével kialakítottuk a jelenlegi birtoknagyságot.

2007 óta készítünk palackos borokat, melynek egy részét Pécsely határában, a Balogh Pince épületében értékesítünk, illetve a környék vendéglátó helyeit szolgáljuk ki borainkkal. A szőlészetben és a pincészetben a munkák zömét még ma is családunk tagjai végzik, illetve szükség esetén felügyelik.

Az évről-évre csiszolódó tudást és az előállított borok minőségének fokozatos tökéletesedését jelzi, hogy 2011-ben elnyertem a Balatonfüred Bortermelője kiemelkedő címet. Amire méginkább büszkék vagyunk, hogy ezt az eredményt 2015-ben ismét elértük.

 

JELEN

Napjainkra a szőlőterület nagysága 18 ha-ra emelkedett Balatonfüred és Pécsely község dűlőiben, fajtaválasztékunkban10 szőlőfajta szerepel.

Fontosnak tartjuk, hogy nagy szakértelemmel a lehető legkisebb környezetterhelés mellett, kíméletesen termesszük meg a borászatunk számára szükséges szőlőalapanyagot.
Hiszen a jó bor alapja a jó szőlőnél kezdődik!

A Balatonfüred-Csopaki borvidék szívében készítjük borainkat, újonnan épített pincészetünkben Pécselyen, évjáratonként 13-15 félét. Borkészítési technológiánkat a modern pincészet nagyban támogatja, jellemző a kíméletes, gyors szőlőfeldolgozás a minél frissebb, üdébb borok készítése érdekében. Zömmel saválló acéltartályban történik az irányított erjesztés és a tárolás.

Célunk a lehető legmagasabb minőségű bor elkészítése a fogyasztók megelégedettségére.

 

JÖVŐ

Úgy érezzük, hogy megtaláltuk az egyensúlyt a szőlőművelésben és a borászatban, most célunk a vevők széleskörű megismertetése borainkkal.

Értékesítéseink zömmel a Balaton- felvidéken vendéglátó helyeken, üzletekben történik, illetve a 2020-ban Pécselyen a pincészetnél megnyílt Borterasz ad lehetőséget az idelátogatók mind teljeskörűbb kiszolgálására, palackos bor vásárlása vagy helyben történő fogyasztásaik során.

 

A hely, ahol élünk, dolgozunk

Pécsely, kb. 600 lakosú kisfalu, amely a Balaton-felvidék egyik csodálatosan szép fekvésű részén, a Pécselyi-medencében található. Balatonfüredtől 10 km-re, Tihanytól északra eső település. Régészeti leltek (pénzérmék, cserépedény darabok) igazolják, hogy már a római korban lakott rész volt.

A Balaton közelsége, mégis csendes, nyugodt környezete, valamint a természeti szépsége mellett, igen vonzó kirándulási célpont a környék és a középkori Zádor-vár romja. A romnál találhatunk egy kilátót, amelyről csodálatos kép nyílik a környékre, valamint a Balatonra.

Az itt élő emberekre a mezőgazdaság iránti szeretet jellemző, ezen belül a fő hangsúly a szőlő és bortermelésé. A medence fekvése kedvező mikroklímát biztosít az itt termelt szőlő számára.

 

A hitvallás

A bor legyen mindenkié.
Túl kevés ideig élünk, hogy rossz bort igyunk.
A természethez csak alkalmazkodhatunk, az általa létrehozott dolgokat nem tudjuk megváltoztatni.
Csak jó szőlőből készül jó bor.